Közösségi közlekedési adó, dugódíj, hídpénz ilyen elnevezéssel illették azokat az ötleteket, amelyek arra próbáltak megoldást találni, hogyan lehetne forrást szerezni általában a közösségi közlekedés, de legfőképpen a BKV finanszírozására. Az első, azóta hamvába holt próbálkozást a közösségi közlekedési adó tervezete jelentette.
A kormánypárti képviselők tavaly októberi törvény módosítási javaslat formájában megfogalmazott elképzelése szerint az arányos közteherviselés jegyében és a helyi közösségi közlekedés fenntarthatóságának biztosítása végett a vállalkozásoknak kellet volna árbevételük 0,5% e célra áldozniuk. Az iparűzési adóra hajazó megoldás minden vállalkozást terhelt volna, azzal a kedvezménnyel, hogy megengednék azoknak a kiadásoknak a levonását, melyeket az adó fizetésére kötelezettek a munkavállalóik helyi közlekedési bérletére fordítanak.
A kiszemelt célközönség puttonyába azonban kötelező bérkiegészítés és egyéb apró-cseprő ügyek kapcsán éppen elég terhet sikerült időközben rakni. Így aztán valamiért a vállalkozók nem fogadták az ötletet hangos ovációval, pontosabban amit ez ügyben, ha nem is túl hangosan, de hallani lehetett, az mindennek volt nevezhető csak lelkes fogadtatásnak nem. Talán azért is történt, hogy bár a főpolgármester és a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója is támogatta, az ötlet csak ötlet maradt. De mivel maradt, sőt az elfüstölő metró szerelvények, a mind gyakrabban lerobbanó buszok miatt egyre kellemetlenebbé vált a közösségi közlekedés forráshiánya, új megoldás kellett. Lehetőleg olyan, ahol a fizetési kötelezettséget jó sok érintett között lehet szétteríteni.
Miből van sok Budapest utcáin a kutya piszkon kívül? Hát autóból. Adódik tehát az „új” idea, fizessenek azok, akik képesek behajtani a pesten Hungária körút, budai oldalon a Margit körút által határolt területeken belülre. De mennyit? Ha túl magas a tarifa, a többségnek elmegy a kedve a városi autózástól. Igaz kitisztul a belváros levegője, de oda a bevétel. Legyen mondjuk a dugódíj alkalmanként 4-500 forint. Ezt még talán kellően sokan megfizetnék, ahhoz, hogy értékelhető nagyságrendű bevételt produkáljon. A többieket pedig csak sikerül elkapni, amint éppen bliccelnek a villamoson. A kettő együtt pont megmenthetné a BKV-t.
Persze csak akkor, ha be lehetne szedni a pénzeket. Hát, ami a dugódíjat illeti, biztos nem lesz egyszerű, már csak azért sem mert kismillió helyen lehet átlépni a fizetős zóna határait. Ennyi fizető kapuról, vagy jegyszedőről szó sem lehet, mert az ugye maga a dugó. Kamera kell, önkéntes befizetés előre vagy utólag, ellenőrizni, az elmaradt befizetéseket, behajtani a hátralékot, szóval macerás. Akkor már egyszerűbb lett volna a közösségi közlekedési adó. De még sem.
Megoldja a problémát a jó öreg Duna. Itt aztán nincs ötven méterenként egy áthajtási lehetőség, azt a kevés hidat ami van, meg csak be lehet kamerázni. És történelmi hagyományai is vannak. Szedjünk hídpénzt. Fizessen mindenki, aki száraz kerékkel szeretne átkelni a Dunán. Egyébként meg, akár egésznap autókázhat föl s alá, de csak szigorúan a pesti vagy a budai oldalon. Már most felhívom az illetékesek figyelmét valami módon gondoskodjanak a kétéltű járművek illetve azon fondor lelkületű honpolgárok megadóztatásáról, akik a Duna mindkét partján tartanak majd egy-egy autót. Különben még veszélybe kerülhet ez a megoldás is.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.